A hagyományos betétek külső rétegét alkotó szintetikus anyagok allergiás reakciót okozhatnak, kiválthatják a nyálkahártya irritációját és a patogén mikroflóra elszaporodását (hiszen a nőgyógyászok még a szintetikus anyagból készült fehérnemű viselését sem javasolják). A mesterséges illatosító és festékanyagok csak bonyolítják a helyzetet. Így ezek a betétek nem éppenséggel higiénikusak és csak a fehérneműt védik.
A tianDe betétei azonban a nőkre összpontosítanak: szövetalapú természetes anyagból állnak, amely nem irritálja az érzékeny bőrt, mindemellett pedig a betétek belső anyagában – gyógyfüvek kivonata és antibakteriális ásványi összetevők találhatóak. Egyáltalán nem tartalmaznak szintetikus illatanyagokat, kizárólag természetes növényi kivonatoknak köszönhetik frissítő illatukat.
Higiéniai eszköz és száraz borogatás egyben
A tianDe női betét kollekciói nemcsak higiéniai eszközként, hanem száraz növényi borogatásként is funkcionálnak. A kínai tradicionális gyógyászat alapja, hogy összhangot teremtsen az emberi szervezetben. Ezt pedig egyszerűen az ember és a természet közötti kölcsönhatás harmóniájával teremti meg.
A tianDe betétek felső rétege természetes pamutból készül, ami magas fokú nedvszívó képessége mellett megelőzi az irritációt. A betétek olyan szabadalmi joggal levédett receptek alapján készültek, melynek receptúráját tudósok a Kínai Orvostudományi Intézetben fejlesztettek ki.
A kínai gyógyító mesterek szerint a növényi készítmények gyengédebben hatnak, mint a szintetikus eredetűek, megfelelő használat esetén nem váltanak ki függőséget és allergiát. A növények nem nyomják el a szervezet védekező mechanizmusát, hanem képesek erősíteni az immunrendszert és segítséget nyújthatnak a női problémák megelőzésére vagy akár azok legyőzésére is.
A betétekben felhasznált egyedülálló gyógynövény kombinációk biztosíthatják az egész szervezetre jótékony hatású aromafito- és energiaterápiás hatást. Egyedülállóan hatékonyak, hiszen a nedvszívó képességük és biztonságuk mellett komfortosan és frissen tartanak bármilyen helyzetben.
„Netfrit frissesség” szuper gyógyfüves betétek
A Netfrit szuper gyógyfüves betétek szabadalommal védett növényi keveréket tartalmaznak:
- kínai teacserje leveleiből készült kivonat: antibakteriális hatású, megszünteti a viszketést és az irritációt. Levelei cserzőanyagokat (tanninokat), koffeint és az azzal azonos teint, valamint teofillint, teobromint, fermenteket, illóolajat, C-, B-, P-, K- és PP-vitamint tartalmaznak. A zöld teában található polifenolok gyulladásgátló és antibakteriális hatásúak, elősegítik a biológiailag aktív hatóanyagok behatolását a bőrbe.
- borsmenta kivonat: a frissesség érzetét kölcsönzi, gyulladásgátló hatású. A hagyományos kínai gyógyászatban széleskörűen alkalmazzák gyógyító célzattal. E szer elsősorban antibakteriális, görcsoldó, fájdalomcsillapító és vízhajtó hatással rendelkező, igen erős antioxidáns.
- szegfűszegből készült olaj: gyulladásgátló, gombásodás elleni és antiszeptikus hatású (szabályozza a menstruációs ciklust). Tonizáló illattal rendelkezik, az afrodiziákumok körébe tartozik.
Rétegei:
- Kezdjük a külső réteggel! Az a korábbi betétekben is jó volt – hatékony, biztonságos, természetes eredetű. De mi még ezen is javítottunk! Most a betét még inkább „lélegzik” – a perforációt 15%-kal megnöveltük. Ez még nagyobb komfortérzést jelent a különleges napok során.
- Hozzáadtunk még egy további cellulóz réteget. Így a rétegek száma már 5 (a korábbi termékcsalád betétjei 4 rétegből álltak). Ez azt jelenti, hogy az új betétek jobb nedvszívó képességgel rendelkeznek, azaz megbízhatóbbak is.
- A korábbi betétekben egy hatékony töltőanyagot alkalmaztunk – egy speciális nedvszívó gélt. Az új betétekben ennek a mennyiségét 20%-kal megnöveltük! Ez azt jelenti, hogy a nedvszívó képesség gyorsasága megnövekedik, ennek eredményeként pedig a komfortérzet is növekszik.
- Az új betétekben ugyanazt az abszorbens anyagot alkalmazzuk, mint a gyerekpelenkákban, mivel gondoskodunk az egészségetekről.
- Az új betét kétszer több, a szivárgást megakadályozó védőgátat tartalmaz! Nézzetek utána bátran: az előző generációhoz tartozó betétek öt védőgát révén biztosítottak védelmet számotokra – kettő elülső, egy hátsó, valamint egy-egy oldalsó segítségével. Az általunk kínált újdonság 10 ilyen védőgáttal rendelkezik: négy elülsővel, kettő hátsóval és kettő-kettő oldalsóval. Ez a lehető legnagyobb biztonságot nyújtja számotokra a szivárgással szemben.
Az éjszaka – a regenerálódás ideje, a felesleges feszültségnek pedig egyáltalán semmi értelme. A különleges napok során a nyugalom és békesség igen fontos a valóban pihentető alvás érdekében. Izgultok az esetleges éjszakai szivárgás miatt? Az új „Netfrit frissesség” szuper gyógyfüves betétek biztosítják a zavartalan álmotokat.
Itt nem egyszerűen egy betétről van szó – ez egy szabadalommal védett, gyógyfüves borogatás. A betét összetételében található gyógyfüvek megsemmisítik a baktériumokat és kiküszöbölik a kellemetlen szagot, komfortérzést és frissességet kölcsönöznek.
Mint ahogy a nappali tisztasági betétek, úgy az éjszakai betétek összetétele is tartalmazza a kínai teacserje leveleiből készült kivonatot, amely antibakteriális hatású, megszünteti a viszketést és az irritációt; a borsmenta kivonatát – amely a frissesség érzetét kölcsönzi és gyulladásgátló hatású; a szegfűszeg illóolaját – amely szabályozza a menstruációs ciklust.
Az előző generációhoz tartozó betétek öt védőgát révén biztosítottak védelmet számotokra – kettő elülső, egy hátsó, valamint egy-egy oldalsó segítségével. Az általunk kínált újdonság 10 ilyen védőgáttal rendelkezik: négy elülsővel, kettő hátsóval és kettő-kettő oldalsóval. Ez a lehető legnagyobb biztonságot nyújtja számotokra a szivárgással szemben. S ez a biztonság valóban igen magas szintű – a tianDe mindent megtett annak érdekében, hogy nyugodt álmotok legyen. Most már nem kell felriadnotok az éjszaka kellős közepén attól tartva, hogy vajon minden rendben van-e. Biztosak lehettek benne: a betét az alvás egész ideje alatt védelmet nyújt.
A betétek felső rétege természetes eredetű pamutból áll és nagyfokú higroszkopikus, azaz nedvességszívó képességgel rendelkezik, ami meggátolja a bőrirritáció, az égő érzés vagy a viszketés megjelenését.
A tianDe új tisztasági betétjei – három szuperszer! Klasszikus mindennapi növényi borogatások, szupervékonyak, valósággal mintha a második bőr lennének, avagy egyedülállóak egy anionos chippel? Mindegyik változatnak megvan a maga előnye. Próbáld ki mindegyiket és válaszd ki azt, amelyik a legjobban megfelel életstílusodnak és elvárásaidnak.
Válogass a „Netfrit frissesség” termékcsaládból
„Füvek energiája” betétek fitomembránnal és 49 gyógynövénnyel
A növényi borogatásként funkcionáló betétek aktív komponensei:
- angyalgyökér: az ösztrogén és a progeszteron hatását utánozza, mivel fitoösztrogéneket tartalmaz. Nemcsak a hormonok hatását képes „helyettesíteni”, hanem ezen túlmenően elősegíti a szervezet szöveteiben található receptorok hormonokkal szembeni érzékenységének növekedését.
- borsmentakivonat: nyugtató, görcsoldó, antiszeptikus és fájdalomcsillapító
- keserűfű gyökerének kivonata: javítja a méh tónusát, helyreállítja a hormonháztartás egyensúlyát, az ösztrogénhez és progeszteronhoz hasonló hatást fejt ki a méhnyálkahártyára, jótékony hatást gyakorolva ezzel a reproduktív rendszer működésére.
- illatos babarózsa gyökérkivonat: fájdalomcsillapító, görcsoldó és gyulladásgátló
- kurkuma: tonizáló, fájdalomcsillapító, vérzéscsillapító, illetve anyagcserét elősegítő szer
- cnidium monnier kivonat: erős gyulladásgátló, antibakteriális és antimikrobiális hatású
- aloe vera: megelőzi a gombás, vírusos és bakteriális fertőzéseket, megszünteti a vizenyőt és a viszketést
- alunit: 100 százalékban természetes, vulkanikus hegyi eredetű termék. A kristály anitbakteriális hatású.
A betétek felülete titkos, szabadalmi joggal levédett recept szerint készült gyógynövényi sűrítménnyel van átitatva, melynek receptúráját a Kínai Állami Orvostudománya és Gyógyszerészeti Intézet tudósai fejlesztették ki. Az összetevők között megtalálhatóak a kurkuma és a borsmenta levelének, a kínai angyalgyökér és az illatos bazsarózsagyökér, a keserűfűgyökér és az aloe levelének kivonata, valamint sok már gyógynövény.
A „Füvek energiája” család betétjeiben található gyógynövénykivonatok hatása a női szervezet védekezőképességére, valamint az ideális havi ciklus helyreállítására irányul.
A növényi borogatásként funkcionáló betétek nagyszerű támaszai a nők szervezetének, hatékonyságát a kínai gyógyászatban alkalmazott tömény kivonatokból és száraz füvekből származó, egyedülálló növényi tartalom biztosítja. Egy kilogrammnyi kivonat kinyeréséhez 8-10 kilogrammnyi gyógyfüvet kell felhasználni. Kétségtelen, hogy ez a feldolgozási folyamat ráfordításokat igényel, és nem kizárólag idő- és energiaráfordítást, amelyek a füvekkel összehasonlítva több tízszeresére növelik a kivonatok értékét.
- a nőgyógyászati betegségek komplex kezelésében
- súlyos gyulladásos folyamatok esetében
- a szervezet hormonális hátterének normalizálása esetében
- a kismedence izmainak erősítésének elősegítésében
- a menstruációt megelőző időszak tüneteinek megszüntetésében
- kandidiázis (egy gombás fertőzés) kezelése során
- a betétek erősítik a szervezet ellenálló képességét
- a füvek energiája megőrzi a női szervezet ellenállóképességét, egyensúlyba hozza a női energiákat, javítja az életminőséget.
A finom gél lehetővé teszi az intim tájak finom higiéniás ápolását, megőrzive azok PH-értékét, erőstíve az agresszív mikroorganizmusokkal szembeni ellenállóképességet és csökkentve a gyulladásos folyamatok kialakulásának valószínűségét.
- Segíthet helyreállítani az intim tájak nyálkahártyájának épségét, megszüntetheti a kellemetlen érzetet;
- a természetes összetevők fenntartják az egészséges mikroflórát, hidratálnak és elejét veszik a gyulladásos folyamatoknak;
- megelőzik a kiszáradást hidratálják a nyálkahártyát és komfortérzetet biztosítanak;
- ideális mind a nők, mind a férfiak mindennapi intim higiéniájához.
- aloe vera: Az aloékivonat nyugtatja, puhítja és hidratálja a bőrt, serkenti annak regenerálódását, rugalmasabbá varázsolja, kisimítja az apróbb ráncokat.
- zsálya: A zsálya kivonata nagy mennyiségben tartalmaz vitaminokat, gyorsítja a sejtek regenerálódását, tonizáló tulajdonsággal rendelkezik, fenntartja a bőr általános kedvező állapotát.
- kamilla (orvosi székfű): A kamillakivonat megszünteti a bőrirritációt és a bőrpírt, serkenti a sejtek gyógyulását és regenerálódását, szabályozza a mikroflórát.
- teafaolaj: A teafaolaj természetes antiszeptikum, antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik.
- ezüst: az egyik legerősebb természetes antiszeptikum. Több, mint 650 féle vírust és baktériumot képes elpusztítani.
Az altáji természet védelme
A nő egészsége – olyan törékeny virág, amely különleges figyelmet és gyengéd gondoskodást
igényel. A tianDe gyógyfüvek főzetéből készült intim géljével könnyen fenntartható a női
intim zóna egészsége. Erősíti a helyi ellenálló képességet, egyensúlyban tart, természetesen
véd és komfortérzetet biztosít. Összetevői között megtalálható a rhodiola quadrifida
természetes főzete, a kamilla, csalán, zsálya, édesgyökér és az orvosi kálmosból készült
kivonatok, a tejsav, illetve négy féle hidratáló szer.
A gél növényi összetevőket és hidratáló komponenseket tartalmazó finom formulája ideális
módon alkalmas még a legérzékenyebb bőr ápolására is.
Kíméletesen tisztít:
- erősíti a helyi ellenálló képességet
- fenntartja az intim zóna természetes pH-egyensúlyát
- erősíti a zsenge bőr természetes védelmét
- frissít és hidratál
- megszünteti a szőrtelenítést követően fellépő diszkomfort érzést
- az összetételében található aktív komponensek gyulladásgátló és nyugtató hatásúak.
- A menta és a rhodiola quadrifida természetes főzete – jótékony hatással van a nők egészségére, erősíti a helyi ellenálló képességet;
- az édesgyökérből, az orvosi kálmosból, a kamillából, a csalánból, a zsályából és a tölgyfa rügyéből készült kivonatok – nyugtatják a bőrt, erősítik annak természetes védekező képességét az intim zónában;
- a tejsav – fenntartja az intim zóna természetes mikroflóráját;
- négy különféle hidratáló szer, többek között a nátrium-hialuronát – a jobb komfortérzés érdekében.
Állítsd össze a saját csomagodat!
Válogass kedvedre betéteink és a további intim zóna termékeink közül és találd meg a hozzád leginkább passzoló összeállítást, hogy élvezdhesd a gyógynövények által nyújtott maximális intim higiéniát!
Szépség- és egészségmegőrzés a távol-keleti bölcsek ősi receptjeivel
Vegyszerek, káros vegyületek helyett természetes módokkal szeretünk elérni sokkal látványosabb eredményeket. Ahelyett, hogy naponta ártanánk a szervezetünknek, segítünk elkerülni a nagyobb mérvű szennyeződéseket. A termékekben használt formulák az ősi kínai, tibeti és altáji recepteken alapulnak, s ezek alkalmazásának hatékonysága az évszázadok során a gyakorlatban bizonyosodott be. A keleti gyógyító anyagok receptjeit a fejlett technológia módszereivel keltjük életre.